Magyar-Lengyel Testvérvárosok

A lengyel és magyar testvérvárosi kapcsolatok koordinálásával már évek óta foglalkozom, és ezalatt meggyőződhettem arról, hogy milyen sokszínűséget és mennyi új tapasztalatot hoz ez a fajta együttműködés a települések lakói számára. A testvérvárosi szerződések kedvezményezettjei elsősorban az iskolás fiatalok, akik az évente szervezett csereüdülések keretében pihenhetnek, egyben meglátogatva egy idegen országot, megismerve annak történelmét és kultúráját.   A települések rendezvényeinek gazdagítása a testvérvárosból meghívott vendégekkel –a tapasztalatok cseréje révén– segít a szakmai ismeretek bővítésében és az ugyanazon a területen dolgozók képességeinek tökéletesítésében; kiemelten hasznos lehet a mezőgazdaságban dolgozók, és a pedagógusok részére.  A testvérvárosokkal folytatott együttműködés során szerzett tapasztalataim alapján biztosíthatom Önöket, hogy az együttműködés mindig előnyös mindkét fél számára. 

Ajánlatom a testvérvárosi kapcsolatok fejlesztése vonatkozásában:


Potenciális partner megkeresése Lengyelországon
Levelezés fordítása / dokumentumok fordítása
Konszekutív tolmácsolás

Kihasználva az évek során szerzett kapcsolatokat, javaslatot tudok tenni Erdély (Nyugat-Románia) területén található városokkal folytatott együttműködés beindítására is, ahol számos településen az erdélyi lakosság magyar nyelven beszél, és a magyar szokásokat tartja.